Katherine Moennig (1977. december 29.) amerikai színésznő.
Katherine Sian Moennig 1977. december 29.-én született Philadelphiaban. Édesanyja, Mary Zahn Broadway-táncosnő, édesapja, William hegedűkészítő. Blythe Danner színésznő unokahúga, Gwyneth Paltrow unokatestvére.
18 évesen költözött New Yorkba, hogy az American Academy of Dramatic Arts intézetben tanuljon. Emellett elkezdett modellkedni, valamint színházban is játszott.
Első jelentősebb szerepét 2000-ben, a Will és a haverok című tévésorozatban kapta, Ian Somerhalder mellett. 2001-ben szerepelt a Love the Hard Way és a The Shipping News c. filmben. Az ismertséget azonban csak a 2004-es The L Word című sorozat hozta meg számára, amelyben Shane McCutcheon szerepét alakította. 2008-ban szerepelt a CSI: Miami helyszínelők egy részében. 2009 óta tagja a Three Rivers c. sorozat stábjának, valamint ebben az évben szerepelt a Mindenki megvan c. filmben is.
Élete:Will Smith
1968. szeptember 25- én született Philadelphiában. Katolikus iskolába járt. Huszonkét évesen volt elsõ lemeze rögzítésekor. Eddig öt albumot jelentett meg. Színészi karrierje miatt nem jutott ideje a zenélésre. Elsõ felesége Sheree volt, aki Trey nevû kisfiát szülte. Kapcsolatuk hamar tönkrement ezért elváltak. Új barátnõje Jada Pinkett, akit késõbb feleségül vet. Elsõ nagy mozissikere a Bad Boys mire jók a rosszfiúk? címû film volt, ezt követe a Men in Black és A Függetlenség Napja címû film amiben ismét nagy nagy sikert aratott. Will szabadidejében golfozik, bowlingozik, kosarazik és biliárdozik.
Karrierje:
Will Smith igen sokrétû tehetség, film- és tévésztár, zenész és producer is egyben. Eddigi karrierjének legnagyobb kihívása az "Ali" címû filmben való teljesítményért számos díjat és elismerést kapott.
Smith a Bad Boys elsõ részének köszönheti, hogy a szórakoztatóipar egyik legviccesebb figurájából az akciófilmek egyik legszexisebb hõsévé lépet elõ.
Smith Hollywood egyik legnépszerûbb színészeként rengeteg szerepet kapott különbözõ kategóriájú filmekben pl.: Bagger Vance (Bagger Vance legendája; dráma);Men In Black (Sötét zsaruk; vígjáték); Independence Day (A Függetlenség napja; akció film).
Ed Westwick angol származású színész 1987. június 27.-én született a Hertfordshire-beli Stevenage-ben.
Az általános iskolát a St Ippolyts Church of England-ban végezte, az érettségit pedig a Barclay Középiskolában tette le a szülõvárosában. Ezután tanulmányait a North Herts Collegeban végezte. Ezalatt az idõ alatt készítette el elsõ filmjét, mely a Bûnös viszonyok címet viseli.
Ed ezután beiratkozott egy Londoni akadémiára, hogy színészetet tanuljon. Ekkor megalapítja rock bandáját a The Filthy Youth-t, Benjamin Lewis Allinghammel, Jimmy Wrighttal, Tom Bastianival, és John Vooghttal. Ezután Ed olyan sorozatokban tûnik fel, mint a Doktorok, Baleseti sebészet, és a Médium - A túlvilág kalandorai. Továbbá olyan filmekben tûnt fel, mint a Bûnös viszonyok, Az ember gyermeke, Son of Rambow és a Donnie Darko. Az igazi áttörést a Gossip Girl címû sorozat jelentette Ed számára. A sorozat miatt Ed New Yorkb költözött, és egy apartmanba lakik Chace Crawforddal. Ha Ed nem forgat, London külvárosában él, és Chelsea FC meccsekre jár. Ed mostanában egy Louise nevû lánnyal randott, ám a sok munka miatt ez a kapcsolat véget ért.
Lily May Loveless, brit színésznõ.1990 április 16-án született a londoni Haringey-ben.Legismertebb szerepében Naomi Campbell-t játssza az E4 Skins címû BAFTA - nyertes sorozatában.
Lily Loveless elõször a Skins c. sorozat harmadik szériájában debütált a szexuálisan zavart és szókimondó politikai aktivista Naomi Campbell szerepében.
A karakterét saját maga extrémebb verziójához hasonlítotja,és aláírt komolyabb jelenetekre is (mint például a szexjelenetei),hogy ez is segítse a fejlõdését színésznõként.
Bár jeleneleg ez az egyetlen szerepe, 2009 március 12-én a Skins hivaralos honlapján megerõsítették, hogy biztosan lesz negyedik évada is a sorozatnak,amiben majd az elõzõ széria csapatát láthatjuk viszont.
Lily a Millfields Community Primary School-ba, valamint a Cardinal Pole R.C. School-ba járt.
A NME-nek azt nyilatkozta,hogy a kedvenc együttesei angol rockbandák,mint az Arctic Monkeys és a Red Hot Chili Peppers.
Õ maga pedig dobol.
Helena Bohem Carter: Pszichiáter édesanyja a munkája során felhalmozódott stressz következtében 1971-ben idegösszeomlást kapott, majd ezt követõen hosszú évek teltek el, míg teljesen felépült. Miután édesanyja meggyógyult, bankár apjánál rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak. A tumort késõbb megmûtötték, de a beavatkozás nem járt sikerrel, ezért a férfi részben megbénult (1979). Ezután apját egy ideig kórházban tartották, de késõbb otthon ápolták anyjával.
Tinédzser korában az iskola mellett szabadidejében verseket irt. Ennek eredményeképpen 15 évesen (1981-ben) megnyert egy irodalmi versenyt. A dijjal járó pénzösszeget arra költötte, hogy hirdetést adott fel egy magazinban, melyben fiatal tehetségekrõl írtak. Nem sokkal ezután, egy megyei ügynök segítségével megindult bámulatos karrierje.
A fiatal lány gyakran vett részt ünnepélyes és elõkelõ rendezvényeken, bálokon. Mindenkit elbûvölt visszafogott, de mégis felsõbbrendûséget sugárzó fellépése miatt.
1994-ben ismerkedett meg Kenneth Branagh-val, akivel együtt játszottak Mary Shelley klasszikus regénynek, a Frankensteinnek a feldolgozásában. Nem sokkal ezután a szinész elvált feleségétõl - Emma Tomphsontól - és Helenával közös házba költöztek. Öt évvel késõbb kapcsolatuk ugyanolyan gyorsan és viharosan ért véget, ahogy kezdõdött. A szakítás oka, az volt, hogy Helena egy rövid románcba bonyolódott Steve Martinnal.
