Szabad országban szabad ember szabad akaratábol azt mond és azt tesz, amit
szabad.

Én meg azon gondolkozom, mi a fene van a hazudozással. Tudod, azt hittem, csak gyűlöletből, félelemből lehet hazudni. Létezik, hogy az ember szeretetből és féltésből is hazudásra kényszerülhet?


Az első lépés afelé, hogy új barátságokat köss, ha hajlandó vagy kimozdulni otthonról, hogy találkozhass másokkal. A tévé és a hűtő között nem fogsz jó fejebe botlani.


Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok. Egyesek tényleg rátalálnak arra az emberre, aki jóban-rosszban kitart mellettük. Ez az ember lehet, hogy egy házastárs, és ünnepelheted őt álomesküvővel, de az is lehetséges, hogy az az ember, akire egy életen át számíthatsz, az az ember, aki igazán ismer, talán még jobban ismer, mint te önmagadat. Ő nem más, mint az az ember, aki melletted volt gyerekkorod óta.

Az emberek semmire nem vágynak úgy, mint önzetlen barátságra. Reménytelenül vágynak erre.


- Miért nem mutatod ki az érzéseidet?
- Miért kéne? Én tudom, és ez a lényeg. Sose gondolkoztál még el mások nyílt színi nagy sírógörcsei láttán, hogy vajon tényleg a szívük fáj-e így, vagy csak sajnáltatni akarják magukat? Szerintem ha az ember közszemlére teszi, amit érez, attól valahogy bepiszkolódnak az érzelmei.

Nem hiszek az önsajnálatban. Csak azoknak való, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel.


Néha úgy érzem, az emberi szív is csak afféle polc. Ha túl sokat pakolnak rá, valami óhatatlanul leesik, aztán szedegethetjük össze az összetört darabkákat.

"Ne lopj, ne csalj, ne hazudj és ne igyál.
De ha iszol, idd a kedvesed minden szavát,
De ha lopsz, lopj csókot édeset,
Ha hazudsz, hazudj kegyesen,
De ha csalsz, csalj mosolyt az arcára,
És akkor nem fogsz csalódni.

Igen. Eljön az idő, amikor ki kell nyilvánítanunk a gyöngeségeinket. Amikor a titkaink nem számíthatnak többé magánügynek. Amikor a magányunk többé nem letagadható. Amikor a kínlódásunkról nem lehet többé nem tudomást venni. De van úgy, hogy annyira egyedül érezzük magunkat, hogy a gyöngeség, amelyről azt hittük, már legyőztük, hirtelen olyan erős lesz, hogy képtelenek vagyunk küzdeni ellene.


Igen. Mindannyian szövünk terveket az életben, de terveink néha nem úgy alakulnak, mint ahogy elvártuk. A segítő szándékunkkal csak ártunk egy kapcsolatnak. Kísérletünkkel, hogy utána nyúljunk a másiknak, csak még messzebbre taszítjuk. Azzal, hogy leásunk a múltba, lehet, hogy a jelenünket gazdagítjuk. Ám vannak olyanok is, akik nem hajlandók lemondani a terveikről, akármilyen rosszul is alakuljanak.

Igen. Bárhogy megrabol minket a halál, megtanít arra, hogy mi az igazán fontos. Például a viszonzás, azután, hogy egy életen át csak elvettünk. Hogy utánamenjünk annak, amit elengednünk sem lett volna szabad. Vagy hogy tekintsünk vissza arra, ami azzá tett, akik vagyunk? Ám előfordulhat az is, hogy a lecke, amit egy személy halála után megtanulunk, nem az, mint amire számítottunk.

Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük, de bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk, az ajándék elillan.



Az igazság persze az, hogy sose tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Azok, akik legközelebb állnak hozzánk, becsaphatnak, és idegenek siethetnek megmentésünkre. Végül a legtöbb ember úgy dönt, hogy csak önmagában bízhat. Így kerülheti el legegyszerűbben azt, hogy megégesse magát.

A kertvárosban nem nehéz bűnt találni. Csak a zárt ajtók mögé kell benézni és megláthatjuk, amint a szomszédasszonyaink megcsalják a férjüket, neheztelnek a gyermekeikre, áskálódnak a barátaik ellen. De bármennyire is szeretjük kitárgyalni embertársaink bűnös cselekedeteit, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nagy különbség van vétek és gonoszság közt. Milyen szomorú, hogy mindig akad valaki, aki készségesen jön és emlékeztet rá.


Aki titkot őriz, gyakran magányosnak érzi magát, ezért keresünk mindannyian valakit, akiben megbízhatunk. Egy szövetségest, aki megért, egy tanácsadót, akire rábízhatjuk magunkat, egy barátot, aki sosem szól meg. Igen. Mind segítségre szorulunk, hogy elrejthessük életünk legsötétebb igazságait, mert amint megszabadulunk egy titoktól, máris ott terem helyette egy másik